Idén újabb mérföldkőhöz érkezett a Lavina Cégcsoport. Az 1992-ben indult vállalkozás immár 20 éve képviselteti magát a hazai autóalkatrész- és kenőanyag piacon. Ennek méltó megünneplésére a Július 27-én, – a 15 éves születésnapi rendezvényhez hasonlóan – a Vörösház udvarán került sor. A ünnepségre minden, a cégnél dolgozó munkatárs, valamint a Lavina ügyfelei kaptak meghívást, továbbá jelen volt mindenki, aki az elmúlt húsz évben hozzájárult a cég sikereihez. Az érkezéskor a hölgyeket egy szál virággal, az urakat pedig egy gravírozott tollal ajándékozták meg.

A vendégeket Klausmann Viktor, az est házigazdája tájékoztatta a programokról, ezt követően pedig Szabó László ügyvezető igazgató köszöntötte a meghívottakat. Elmondta, az elmúlt 20 év legfontosabb erényeit a kiváló csapat, valamint a cég és az ügyfelek közötti lojális kapcsolat jelentették. Elismerte, hogy bár az elmúlt időszakban sokkal több nehézséggel kellett szembenézni, mégsem történt visszalépés, csupán az eddigiekhez hasonló sikerekért sokkal nagyobb lendülettel és  erőfeszítéssel kell dolgozni. Zárásként köszönetet mondott mindenkinek, aki az elmúlt 20 évben segített abban, hogy ismét egy jeles évfordulót ünnepelhessünk.

A műsor a Lavina cégcsoport rövid bemutató filmjével folytatódott, amely a Budapest Bank által kiírt pályázat megnyerésekor készült. Ezt követően a Lavina cégcsoport vezetősége köszönte meg minden egyes dolgozónak az eddigi munkáját, akiket egyenként, egy rövid prezentáció levetítése mellett hívtak a színpadra. A bemutatások között a Momentán színjátszó-társulat adott műsort.

Az est folyamán hidegtálas vacsora, valamint koktélbár és kaszinó fogadta a vendégeket. A különleges italokra vagy éppen egy kellemes kávéra vágyóknak pedig lehetőségük nyílt a Vörösházban található új étterem, a Rubra Art Lounge széles kínálatából válogatni.

Külön megtiszteltetés érte a Lavina legtapasztaltabb kollégáit: A húsz, legrégebben a cégcsoportnál dolgozó munkatárs arcképe díszítette az ünnepi torták, ezzel szimbolizálva a cég egyik legnagyobb erősségét, a fiatalos, de komoly tapasztalattal rendelkező csapatot.

Végül az önfeledt szórakozásé és táncé volt a főszerep. A kiváló hangulatról a Made In együttes gondoskodott, akik éjszakába nyúlóan szolgáltatták minden idők legjobb bulislágereit, a táncolni vágyó vendégek legnagyobb örömére.

[nggallery id=41].