Az Eurol által támogatott csapatok idén is a Dél-Amerikai Dakar – t választották.
Idén a két hétben eltérő távok, de nagyságrendileg 9000 km vár a három kategóriában (motor/quad, autó, kamion) induló közel 400 versenyzőre. A motorosok számára kialakított útvonal első alkalommal érinti Bolíviát, a rajt az argentin Rosarióban lesz, a cél pedig január 18-án a chilei Valparaisóban.

„A mostani Dakar – on a kitartás játssza majd a főszerepet” – nyilatkozta David Castera, a verseny sportigazgatója.
Idén mindössze négy magyar indul a versenyen, az autósoknál a szériakategóriában a tavaly is célbaérő Sebestyén Sándor, és Bognár József indul, a „potyautasuk” az olimpikon Ungvári Miklós. A quadosok között első alkalommal indul Somfai Mátyás.
Az Eurol idén is komoly offenzívát indít.
A Veka MAN csapat (akikkel milyen kicsi a világ, az Oxxo Truck Race csapat is együtt dolgozik) öt versenykamiont indít!
veka_team
A Riwald Dakar Team három egyedi építésű HRX autóval, és egy versenykamionnal indul útnak.

Riwald-2014-143-crew-happy-692x300
A Maxxis Team Super B Tim Coronellel az élen, egy motorossal, a tavalyi szakaszgyőztes quados Husseini-vel, és egy kamionos párossal vág neki az embert próbáló versenynek.

MaxxisTEAM