2013.10.12-én rajtolt el a minden évben megrendezésre kerülő, mozgáskorlátozottak ügyességi autós versenye; a CAMELOT kupa.Karvai Sándor VIII. Camelot Kupa (7)
Idén Karvai Sándor Vak Motoros is meghívást kapott, hogy ezúttal autóval is bizonyítsa nem mindennapi rátermettségét.
A versenyen 5 különböző ügyességi pályát kellett időre teljesíteni, ahol szlalomozáson kívül parkolás, és szűk kanyarok precíz megtétele volt a feladat.
A versenyt színesítette a tájékozódási verseny; az ügyességi szakaszok között Rábaringről kellett a versenyzőknek navigátoruk (és az itiner) segítségével eljutni Pannonhalma érintésével Écsre a lőtérre.
Sándor a közúti forgalomban nem vett részt, azonban minden más feladatot kiválóan teljesített autóval, amit a rendezők különdíjjal jutalmaztak.Karvai Sándor VIII. Camelot Kupa (5)